|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 3 találat | lapozás: 1-3 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szendy Ilka 2008. október 11.A Szilágyi István-életmű ismerőjének az lehet az érzése, hogy jéghegyek csúcsát látja csupán: az, ami egyensúlyban tartja a műveket. Hiába nyomoz az olvasó Szendy Ilka saját családjának múltja után a Kő hull apadó kútba című regényben, a teljes történetet nem rakhatja össze. A Hollóidő két része is úgy válik el egymástól, hogy az olvasónak kell kiegészítenie a képet. A Mesterek balladája című novella történéseinek jelentős része sem a szemünk előtt zajlik, mégis egy teljes világot érzékelünk mögötte. A legismertebb Szilágyi-művek talapzata a ritkán emlegetett munkák felfedezésre váró, elsüllyedt kontinensével érintkezik, írta Balázs Imre József irodalomtörténész. Szilágyi István novellistaként indult, de három novelláskötetét (Sorskovács; Ezen a csillagon; Jámbor vadak) 1971 óta nem követte újabb. Négy regénye közül (Üllő, dobszó, harang; Kő hull apadó kútba; Agancsbozót; Hollóidő) a második és negyedik részesült nagyobb figyelemben: a szerző hetvenedik születésnapja alkalmából is ezt a két könyvet jelentette meg most újra a Magvető Kiadó. /Balázs Imre József: Felfedezetlen kontinensek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./2011. június 29.Kõ hullNem tudhatja senki ember, csak az ítélkezõ és könyörülõ Isten, hogy Cs. Gyimesi �?va, amikor önkéntes halálának formája mellett döntött, gondolt-e a legnagyobb 20. századi erdélyi regény, a Kõ hull apadó kútba hõsnõjére, Szilágyi István Szendy Ilkájára, a balladás önbüntetés legmegrázóbb magyar példájára. Ha a halált önbüntetésnek szánta egyáltalán, egy végzetesen elhibázott, tehát hatásában bûnös, életstratégiává züllõ politikum szükségszerû és kényszerû tanulságlevonásának. Vagy csak a betegségek elviselhetetlen sokfélesége mondta ki a végsõ szót? Beismerés volt tette vagy menekülés, penitencia vagy panacea? Ezt sem tudjuk meg már soha. Démoni a kép: a tajték csapkodta óriáskavicsokra és betonkoloncokra hulló törhetetlen kövek között egy megtört és megtöretett nõi test. Démoni a látvány - és groteszk. Mert a nyári Szamosban nemcsak havasok küldte gömbölyû sziklák hemperegnek dölyfösen, hanem mindenféle csúf uszadékok is, és az aláhulló testet sem ophéliás virágok övezik, hanem valami ócska hátizsák húzza a mélybe. Mint Szendy Ilka karját a kõvel teli kosarak, várja lent az elvermelhetetlen vétek, a kút szájánál koszos malacok visongják a végzetet. Ki tudja, mióta ismertük egymást, sokszor találkoztunk, de soha közelebbi kapcsolatban nem voltunk, igazából nem volt közünk egymáshoz. Mi tagadás, soha nem érdekelt, mert soha nem tudtam megszeretni. Szenvelgõnek láttam és magabiztosnak egyszerre, mártírnak és kérlelhetetlennek, megértést követelõnek, akinek nincs köze másokhoz, okoskodónak és bizalmatlannak. Hisztériás nõszemélynek. Vagy csak nem ismertem eléggé. Soha már meg nem bocsátom ezt magamnak. Könyvei itt vannak a polcon, s csak pár aláhúzásom mutatja, hogy forgattam-olvasgattam õket valaha. Utoljára Szombathelyen találkoztunk, pár éve ennek, egy díszes ebédelõasztalnál, a Kolozsvárról idekerült, hetvenéves Láng Gusztávot ünnepeltük, csak miatta jöttem ide, a távolabbról jött vendéggel nagyon nem akartam találkozni. Egy szót ha válthattunk. Ahogy az asztal túlnani végén ült, csak motyogását hallottam, egyszer mintha Gyurcsányt emlegette volna ugyan egy önironikus mondatban magával, mintha úgy néznék õt egyesek, mint Gyurcsány könnyes zsebkendõjét... Vagy rosszul hallottam. Kicsi volt, zavart és magabiztos. Láttam ekkor az utolsó elõtti képet is: fut át a kolozsvári fõtéren, leszegett fejjel be a Szent Mihály-templomba, a diktatúra utolsó évében, megszállottan Isten felé egy szürke reggelen. Megszállottja volt az irodalomnak, azt hiszem, mindenekelõtt az erdélyinek. Bár távol legyen tõlem az a gusztustalanság és ripõkség, hogy egy embertársam pusztulását okoskodással tetézzem, nem hallgatom el a véleményem: tragédiájának végsõ oka az lehetett, hogy megtagadta azt a szellemiséget, amelyet Erdély irodalmának legjava sugároz felénk a múltból és a félmúltból. Ami azt jelenti, hogy a diktatúra megszûnte után rosszul, témaidegenül döntött, amikor úgy vélte, minden és mindenki, ami és aki a vegytiszta liberális elvekkel nem egyezik, az ellenség. A nemzeti-nemzetiségi elv ezért sovinizmus, etnicizmus, rasszizmus. �?s ha így látta, így láttatták vele, szegény balekkel az elvtársai akkor mihez kezdhetett a késõbbiekben Kányádival és Sütõvel, Dsidával és Lászlóffy Alival, Kós Károllyal és az öngyilkos Szilágyi Domokossal. Aki az irodalom rajongója, az nem mozgósíthatja fogyó energiáinak javát Wass Albert gyalázására. Pedig, pedig. Nem hittem, hogy valaha még Tamás Gáspár Miklóst idézni fogom - óh, a régi Gazsi, ahogy ott kucorog az Utunk legsötétebb odújában -, azt írja most nekrológjában, mintegy odavetve: Tanúsíthatom, a félig öntudatlan magyar nacionalista kísértéseket nehéz volt elhárítani. Hiszen óhajaink nemzetiségi természetûek voltak. Áll szegény teremtés valamelyik Charta-pódiumon a rafinált sakálok között - beszél és sír. Kilencvenes évek eleje. �?s ez a szuverén szellem mint a verkli: Horthy, keresztény kurzus, az RMDSZ gondolkodni képtelen Lászlója és Gézája, a Tõkés meg a Szõcs. Az idén még a médiatörvény, Orbán. Szegény �?va. Sóhaj egy hajdani Cseh Tamás-dalból. Biztos vagyok benne, hogy több szánalommal és szeretettel gondolunk rá, mi - ellenfelei és ellenségei -, mint azok, aki manipulálták, akik gyengeségével visszaéltek, akik maguk közül valónak hazudták. Akik már el is felejtették. Mert már nem használhatják. Azon tûnõdöm, hogy a Kõ hull apadó kútba megjelenésekor írt-e valamit Gyimesi �?va Szendy Ilkáról. Biztos vagyok benne, hogy igen. Meg fogom keresni, de félek elolvasni. Hátha megtudom belõle azt, amit tudnom kellett volna �?váról. Akkor. �?s akkor könnyebb lenne talán most is. Alexa Károly Magyar Hírlap 2012. július 24.Több mint száz fiatal szerző a visegrádi írótáborbanA tábor Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni. „Nem is első, nem is nemzetközi” – köszöntötte viccesen a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Kollár Árpád a szervezet által mégis első nemzetközi irodalmi táborként Visegrádon megszervezett rendezvény résztvevőit múlt szerdán. A 15. születésnapját ünneplő FISZ vasárnap lezárult 12. tábora olyan tekintetben valóban nemzetközi volt, hogy Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni. A műhelyfoglalkozásokra nagyon sok gimnazista is ellátogatott, a prózaműhely N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész vezetésével várta az érdeklődőket, a lírát Németh Zoltán költő, író, irodalomtörténész oktatta, míg a kritika, illetve műfordítás rejtelmeibe Orcsik Roland költő, műfordító vezette be a fiatalokat. Eljutni az olvasókhoz A rendezvénysorozat keretében az idén tízéves Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) vezetőivel, László Noémi elnökkel, Király Zoltán ügyvezető elnökkel, valamint Karácsonyi Zsolt elnökségi taggal Vincze Ferenc beszélgetett. Király Zoltán elmondta: az E-MIL megalakulása előtt az azóta tagokká választott írók Bukarestben magyarnak, Budapesten viszont románnak számítottak, így mindenképpen szükség volt egy szervezetre, amely az ő ügyükkel foglalkozik, őket képviseli. A mintegy 150 tagot számláló szervezetbe egyébként bárki beléphet, aki magát erdélyi magyar írónak tartja, és megjelent legalább egy kötete. Az olvasóhoz való eljutás nehézségeiről is szó esett, amint elhangzott, a szervezet tagjainak könyvei főként az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában jelennek meg, a kötetek terjesztése azonban nemhogy Magyarországon, még Erdélyben is nehézségekbe ütközik, azért az E-MIL különösen hálás a FISZ-könyvek kiadóinak, illetve a Ráció Kiadónak, amelyekkel a partnerségben megjelent könyvek már a magyarországi piacra is eljuthatnak. A rendezvényen egyébként a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör is képviseltette magát. A „felderítő” író Pénteken Szilágyi István kolozsvári íróval is találkozhattak a táborlakók. Molnár Gábor Tamás kérdéseire a József Attila- és Kossuth-díjas író elmondta, átlagos munkanapjai nincsenek, olykor hosszú ideig nem is ír. Mint mondta, mindig irigyelte az olyan írókat, akik betartják a napi penzumot, és minden nap pontos időben az íróasztalhoz ülnek, ő maga olykor csodálkozik rajta, miként gyűlnek össze a tekintélyes kéziratkupacok. Négy novelláskötet és négy regény az eddigi termés, jelenleg az ötödik nagyregényen dolgozik, kiadója munkatársainak kérdéseire pedig viccesen úgy szokott válaszolni: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a könyv befejeződjön, én már nem biztos.” Mint mondta: olyasmit nem ír le, amit tud, az írás számára nyomozás, maga is írás közben ért meg bizonyos dolgokat. Példaként a Kő hull apadó kútba című regény főhősét, Szendy Ilkát hozta fel, akinek esete nemcsak íróként, de jogászvégzettsége okán is foglalkoztatta. „Arra voltam kíváncsi, mi történik azzal a bűnössel, akit az igazságszolgáltatás nem ér utol, tette titokban marad” – fogalmazta meg az író, hozzátéve, hogy egyúttal feladatának érezte annak a pusztuló, lassan feledésbe merülő világnak az ábrázolását is, amelyet ő maga jól ismert. A 15. születésnapját ünneplő FISZ egykori elnökei, illetve régebbi tagjai arról beszélgettek, miért volt szükség a szervezetre. L. Simon László alapító elnök például elmondta: a kilencvenes évek közepén több fiatal alkotó is volt, akik nem érezték jól magukat az adott szervezeti közegben, akkoriban a József Attila Kör nem képviselte minden fiatal író érdekeit, határon túli szerzők például be sem léphettek, többek között ezért is szükség volt a FISZ létrehozására. Szombat este Spiró György volt a fő meghívott, aki Varga Betti kérdéseire válaszolva elmondta: sosem akart közéleti szereplő lenni, már középiskolás korában eldöntötte, hogy drámaíró lesz, és valóban csak írni akart. Magát saját szavával „színészíróként” határozza meg, azaz sok íróval ellentétben nem saját magát írja bele újra és újra a könyveibe, hanem szeret különféle karakterek bőrébe bújni, és megérteni őket. Mint mondta, az írás így számára remek móka és a legizgalmasabb dolog. Fogság című nagysikerű regényével kapcsolatban elmondta: szerinte előbb-utóbb az irodalmi kánon ifjúsági regényként fogja emlegetni, ezt pedig onnan gondolja, hogy sok középiskolás is élvezettel el tudja olvasni. A mogyoróhegyi kempingben zajló programok esténként a táborlakók felolvasásaival, majd bulival zárultak. Az első nemzetközi FISZ-táborban összesen mintegy 120 ember vett részt. Varga László, Visegrád Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
